Mirha – A Földanya

Földanya

A Mirha olaja táplálja a lélek kapcsolatát az anyai forrással és a földdel. Ez az olaj támogatja azokat, akiknek gondjuk adódott az anya-gyermek kötelék kialakításában. Legyen szó a gyermek és a biológiai anyjától vagy a Földanyától való elszakadásról, a Mirha segíthet áthidalni és gyógyítani a kialakult szakadékot. Ez az elszakadás, illetve a ktelék hiánya örökbefogadással, születési traumával vagy más gyerekkori problémával lehet kapcsolatos. A Mirha hatására biztonságban érezhetjük magunkat. – Esszenciális érzelmek

Szelíd gondoskodás

Szelíden, visszafogottan éri el a változásokat, éppen ezért arra is tanít bennünket, hogyan érjünk el mindent, amit szeretnénk – agresszió nélkül, finoman, szinte észrevétlenül. Alapvetően női minőség, női tulajdonság, de a férfiaknak is szükségük van rá olyan helyzetekben, amikor nem lehet ajtóstul rontani a házba, vagy nyílt harcban csatát nyerni. Olyan esetekben is gyógyír, amikor a női, anyai minőségeink megerősítésre szorulnak. – Nemes Erika

Örök idők óta támogat spirituálisan

Írásos feljegyzések tanúsítják, hogy már 2700 évvel ezelőtt is a halottak balzsamozásához használt szerek egyike volt, de készítettek belőle illatszert és füstölőt is. Az Újtestamentum szerint a napkeleti bölcsek mirhát, tömjént és aranyat ajándékoztak a kisded Jézusnak. A Biblia, a Védák, az óegyiptomi papiruszok és a Korán egybehangzó állításai szerint, szertartásain minden jelentős korabeli vallás használt mirhát. Az egyiptomiak éjjel-nappal, egyfolytában égették templomaikban a Nap-szertartások részeként, a Holdnak szánt áldozati ajándék volt. Hitük szerint az istenek eme ajándékot a szorongás és félelem megszüntetésével, valamint kellemes álmokkal és az elmélkedés elmélyítésével köszönték meg. Az uralkodói udvarban élő fiatal perzsa lányok megtisztulási szertartásaikhoz használták. A zsidók a felszentelésre szánt, titkos recept szerint készülő, bedörzsölőolajhoz keverték. Ez a szer mirhát, fahéjat, palkaszárat, kassziát és olívaolajat tartalmazott. A hagyományok szerint Mózes ezekkel kente fel papjait. Jézusnak, tán az ital nyugtató hatása miatt, a kereszten viselt szenvedései közepette az egyik elöljáró állítólag mirhából és borból készített keserű italt kínált. – Roberta Wilson

Gondolatok tőlem…

Ehhez az olajhoz szoros kapcsolat fűz, ugyanis az első tudatos érzelmi tisztulásomat a Mirhával tapasztaltam meg. Nagymamám távozása után sokáig gyászoltam, mindeközben rengeteg falat húztam magam köré. Kívülről úgy tűnhetett, nyitok a világra – és valóban, nagyon igyekeztem. De belül tudattalanul még ott volt a feszültség, a védekezés, a gyanakvás és az aggódás. A dolgok megváltoztatásának akarása. Már volt Mirha olajam itthon, de rettenetesen zavart az illata, ezért nem igazán használtam. De egy jóga óra folyamatában az oktató hölgy cseppentett nekünk és a feladat az inhalálás volt. Ekkor mélyen belélegeztem „Lesz, ami lesz…” alapon. Pár másodperc alatt feltörtek bennem az emlékek, de rögtön utána az elfogadás érzése is a hatalmába kerített. Olyan mély áttörés volt ez, amire talán szavak sincsenek. Azóta az illat a szívembe van zárva és felettébb kellemesnek is érzem már. Az egyik kedvenc szakrális olajommá vált.

A Tömjén mellett alap olaj az önismereti folyamatokban. Képes megtartani vígasztalhatatlan helyzetekben és elcsitítani az akaromságot. Némán gyógyítja a lelket.

Mondhatom, hogy saját bőrömön tapasztaltam. 🙂